Moderátorok: Chuck Norris, Judge Dredd, Sy$@dm1n, Harry Callahan
Szia,
Pici kieg:
Szia,theHassan írta: ↑2024.12.03. 16:00 Pici kieg:
Az Hforce természetesen tudja a 70mm-es nemirányítottat és ennek lézeres irányított változatát is. A konkrét beszerzett mennyiség persze más tészta, de a helikopter és a fegyvervezérlő rendszer tudja. Cikkben fotó az indítóról.
Nem mintha ennek bármi köze lenne a légvédelemhez, csak a pontyosság kedvéért.
https://honvedelem.hu/hirek/eleslovesze ... teren.html
Azt gondolom, hogy teljesen elhanyagolt terület a földi légvédelem Nyugaton .bel írta: ↑2024.12.03. 15:36 Szia,
Tenyleg azt mondod, hogy az egesz nyugaton csak a Szovjetunioban 1967-ben rendszerbe allitott, 1985-ben leallitott gyartasu, reges-regen lejart gyari elettartamu, 1 celcsatornas, 24 km-nel nagyobb tavolsagra ujkoraban sem elrepulo legvedelmi raketara vannak kikepzett katonak?
Bel
Szerintem ez a “messziről jött ember” esete. Ha nem olvassuk hónapok óta a helyi lapokat, nincsenek napi magánbeszélgetéseink ottaniakkal, nem tudjuk mi a helyiek nyűgje, épp’ milyen botrány tört ki, akkor kb. semmit sem tudunk annak hátteréről és finomságairól, hogy mi megy a Föld túloldalán.Petya357 írta: ↑2024.12.03. 15:24 https://amp.cnn.com/cnn/2024/12/03/asia ... l-law-intl
A nemzetközi helyzet fokozódik- Dél-Korea statáriumot vezetett be
A konfliktus nincs aktív fázisban, illetve az intézkedésnek részben belpolitikai okai is lehetnek, ezért úgy gondoltam, ide jobban illik mint a dilitopikba.
Sziasztok,bel írta: ↑2024.12.03. 16:33 Szia,
A cikkben ezt irtak: "A helikopterek HForce fegyverrendszere pedig sem nemirányított, sem irányított rakétával nem rendelkezik, csupán gépágyúval képes földi tűztámogatást nyújtani."
Tehat nem azt irtak, hogy ha lenne, akkor se tudna iranyitani, hanem azt, hogy "rakétával nem rendelkezik", amit enyhen alatamaszt az altalad linkelt cikk, ahol egyetlen raketa sincs, csak ures indito, valamint epp hasznalatban levo gepa'gyu.
Bel
Rejtő Jenő: Láthatatlan légió c. klasszikusa mindent elmond a hadi beszerzések témaköréről:WildBear23 írta: ↑2024.12.03. 19:57 Sziasztok,
én nem értek a helikopterekhez, csak annyit tudok, hogy felül van rajtuk egy nagy ventilátor, ami ha leáll, akkor elkezd izzadni a pilóta, de mi az oka annak, hogy vettünk helikoptert amin van 2db rakétaindító, de rakétát nem vettünk hozzá..?
Mistral ??bel írta: ↑2024.12.03. 15:36 Szia,
Tenyleg azt mondod, hogy az egesz nyugaton csak a Szovjetunioban 1967-ben rendszerbe allitott, 1985-ben leallitott gyartasu, reges-regen lejart gyari elettartamu, 1 celcsatornas, 24 km-nel nagyobb tavolsagra ujkoraban sem elrepulo legvedelmi raketara vannak kikepzett katonak?
Bel
Szia,
Annyiból van itt helye a dolognak, hogy a lengyelek tőlük vásároltak be. Nem tudom, hogy állnak a szállítások, de ez okozhat most némi fennakadást. De ahogy hallottam, ott ennek a puccsosdinak igen tisztes hagyománya van...Petya357 írta: ↑2024.12.03. 15:24 https://amp.cnn.com/cnn/2024/12/03/asia ... l-law-intl
A nemzetközi helyzet fokozódik- Dél-Korea statáriumot vezetett be
A konfliktus nincs aktív fázisban, illetve az intézkedésnek részben belpolitikai okai is lehetnek, ezért úgy gondoltam, ide jobban illik mint a dilitopikba.
Köszi, ez valóban releváns pont! A lentiek fényében már nem izgulnék túl sokat - nincs itt semmi látnivaló . De lehetett volna.swordmanus írta: ↑2024.12.04. 22:22 Annyiból van itt helye a dolognak, hogy a lengyelek tőlük vásároltak be. Nem tudom, hogy állnak a szállítások, de ez okozhat most némi fennakadást. De ahogy hallottam, ott ennek a puccsosdinak igen tisztes hagyománya van...
Lehet, hogy pont ez volt az elnök ötlete...?Petya357 írta: ↑2024.12.05. 08:51 Köszi, ez valóban releváns pont! A lentiek fényében már nem izgulnék túl sokat - nincs itt semmi látnivaló . De lehetett volna.
Az ottani statáriumról közben tök sok részlet látott már napvilágot. Úgy fest, az elnök személyes ötlete volt, senkivel - a saját párttársaival - sem beszélte meg, legalábbis ezt álítják. A parlament egyhangúan leszavazta hogy WTF ez az egész , úgyhogy érdeklődés hiányában a világvége elmarad.
Ami érdekes volt , hogy a hadsereg nem volt benne biztos, hogy most akkor az elnök szava az erősebb, vagy a parlamenté. Amikor az országházat körbevette a sereg, a képviselők pedig elbarrikadozzák magukat bútorokkal , az nem jó jel… Ha ott és akkkor a parancsnok nem úgy dönt, ahogy - komoly b.zmeg is lehetett volna belőle.
Azt az ígéretet kaptam, hogy ha megtetszik és megszeretem ezt a fajta életstílust, nincs akadálya annak, hogy szerződéses állományba kerüljek. Ühüm. De erről majd később. Köszi a beszámolót, érdekes volt olvasni!
Vagy mi a neve, amikor törcsibe rakott szappannal verik el a másikat. Amikor a Puma beköszön:-)) Jóóó.
Én csak a "megcipőzni" kifejezést ismertem, a szappanról csak azt, hogy nem szabad érte lehajolni.
Rügyecske írta: ↑2024.12.06. 09:25 Sziasztok,
Új vagyok ezen a fórumon, ezért gondoltam megosztok egy "rövid" bemutatkozást Magamról, hogy miért is vagyok itt.
(Előre is bocsi ha túl hosszú lett.)
Idén végeztem el a katonai alapkiképzést, de sajnos nem sikerült ezen a pályán maradnom, akármennyire is szerettem volna.
Ettől függetlenül, még érdekelnek az ott tanultak, kacérkodom a lövészettel, olyannyira hogy már az első alkalmon túl is vagyok.
Olvassátok, szeressétek az én történetem és okuljatok belőle.
Köszönöm, hogy itt lehetek.
És akkor az én történetem:
Idén év elején eldöntöttem, hogy megvalósítom a gyerekkori vágyamat, miszerint rendvédelmi szervnél szeretnék dolgozni. 38 évesen – főleg Nőként – nulla előélettel, azért elég meredek egy ilyen lépést megtenni, de Én megtettem. Előtte több éven át pénzügyesként dolgoztam (könyvelőként), szóval elég erős volt a váltás.
Kislányként arról álmodoztam, hogy rendőrnyomozó leszek. De a szüleim úgy gondolták, hogy az nem lánynak való hivatás, így a pályaválasztás időszakában úgy söpörték le Adyligetet, mint ahogy a forgószél elvitte Dorothy házát, a klasszikus mesében. Így lett, hogy közel a 40-hez már utáltam a munkámat és minden nap kínkeservesen végeztem el a feladataimat, amit már szívből gyűlöltem. Szóval ez volt a háttérben, mikor ebbe a kalandba belevágtam.
De meghoztam a döntést és jelentkeztem a legközelebbi toborzóirodában. Mivel nem tudtam pontosan, hogy mi vár Rám, ezért első körben tartalékos katonának jelentkeztem. Amúgy is ezzel volt tele a tv és a rádió, ment a kampány ezerrel, hogy gyere-gyere várunk szeretettel. Hát én mentem.Azt az ígéretet kaptam, hogy ha megtetszik és megszeretem ezt a fajta életstílust, nincs akadálya annak, hogy szerződéses állományba kerüljek. Ühüm. De erről majd később.
Szóval bementem a toborzóirodába. Vittem magammal az összes bizonyítványom, személyes iratokat. Nagyon másra nem is volt szükség. Ott megírtunk minden szükséges papírt, kiadták amit Nekem kell intézni (orvos, bank, erkölcsi) majd egy II.típusú alkalmassági várt Rám, amin megfeleltem. Itt fizikai és orvosi alkalmassági nincs, nem elvárás a tartalékos rendszerben. Ezek után izgatottan vártam a behívót, ami tartalmazta a listát is, hogy mit vigyek magammal erre a több hetes elfoglaltságra. Azt tudni kell, hogy az alapkiképzés bentalvós, hazamenetelre nincs lehetőség csak a hétvégén. Első ígéretre 5 hetet mondtak, aztán lett ebből 8 hét, a bevonulás napján már 10 hetet mondtak, de a vége 14 hét lett.
Szóval aki erre az útra kíván lépni jól figyeljen, nehogy úgy járjon mint én, hogy megtriplázza ezt az élményt. (Persze ez nem így indult, de volt járvány, árvíz és egyéb váratlan problémák.) De vissza a bevonulás napjára. Engem 7:30-ra hívtak be, minden motyóval felszerelkezve. Itt már érződött kissé a káosz, mert voltak akik 8-ra jöttek, mások 10-re, és megint másoknak azt mondták elég ha 12-re odaérnek. Volt ünnepi köszöntő, hogy mennyire, de nagyon-nagyon örülnek Nekünk, főtt ebédet is tálaltak. Mire minden dokumentáció lezárult, már délután 4 óra volt. Sebaj lelkesek és elszántak voltunk, türelemmel vártunk és igyekeztünk egymást megismerni.
Majd kb. fél órás szervezett buszozás után megérkeztünk a bázisra, ahol a kiképzés zajlik majd az elkövetkező hetekben. Minden viccet félretéve, egész jó hely volt. Az első 8 hetet ott töltöttük és nagyon megszerettük. Igaz internet és bolt a közelben nem volt, de helyette volt friss levegő, madárcsicsergés, nyuszik, pockok és rókák minden mennyiségben. Meg fák. Sok-sok fa. Az első két hét, pont a hőségriadó idején volt, délutánonként és esténként sokszor nem volt víz, de megoldottuk. Lelkesek és elszántak voltunk.
Az első 2 hét az alapozó hét volt. Reggelente katonai tornával kellett volna kezdeni, de én inkább jógának hívtam. Mielőtt bevonultam Én 3 hónapon keresztül személyi edzőhöz jártam, futottam, úsztam, kerékpároztam, hogy ne érjen váratlanul a fizikai megterhelés. Hát semmilyen megterhelés nem ért, inkább a visszafejlődés volt sajnos tapasztalható. Az okát nem tudom, miért így volt. Ezekben a napokban leginkább a katonai szocializációra fektették a hangsúlyt, együtt kell aludni, együtt tisztálkodunk, együtt eszünk és közösen tartjuk tisztán az épületet, hírlánc stb. Szerettük ezt az időszakot, bár túl lazának gondoltuk és éreztük.
A 3. héttől elméletileg már rendes kiképzés volt. Ez annyiban változtatta meg az életünket, hogy voltak tanórák, tananyagok amiket meg kellett tanulni, volt amit bemagolni pl. az AK gépkarabély részei, szét és összeszerelése. (Ekkor a karabély még nem volt a kezünkben és nem is láttuk. De lelkesek és elszántak voltunk így megtanultuk.) Voltak dolgozatok is, aminek azt mondták súlya van, de ezt mi sosem éreztük. Voltak problémás személyek, akik sosem kaptak egyéni büntetést, mondván, hogy azt nem lehet. Emiatt sokszor kollektívan szívtunk fekvőtámasz, vagy guggolás formájában, de nem volt az sem megterhelő. Persze a hülyék ettől még hülyék maradtak és semmi nem változott.
Én ezeket a tanórákat személy szerint szerettem, mert sok érdekes dolgot igyekeztek átadni a kiképzők. Volt híradó, tereptan, lőelmélet és még sok más ami érdekes és tényleg izgalmas volt.
Kb a 5-6 hét magasságában elvittek minket a tűzakadály pályára. Stresszes helyzetekbe kerültünk, mint pl a vegyvédelmi ruhában és maszkban kellett futni, könnygáz kamrában tornáztunk, égő akadályok között kellett a feladatokat végrehajtani. Maradandó élmény volt és szinte mindenki végrehajtotta. Persze voltak akik megijedtek és inkább eü-t jelentettek, de sokan voltunk akik belső félelmeinket leküzdve, képességeinkhez képest a legjobban igyekeztünk teljesíteni. Erre nem nagyon volt felkészítés, előtte lévő nap talán egy pár órás vegyvédelmi foglalkozáson vettünk részt. De megcsináltuk.
6-7-8 hét magasságában már kezdődtek az igazi gondok. Sokan megbetegedtek. Köhögés, láz, orrfolyás. Haza nem küldtek senkit, elkülönítő nem volt. Hypot vagy egyéb fertőtlenítőt nem kaptunk, így sokszor az otthonról hozott fertőtlenítő spary és törlőkendővel igyekeztünk a fertőzést megállítani, persze sikertelenül. Valamikor ekkor került sor az első lövészetre is. Emlékeim szerint az előtte lévő napokban kaptunk felkészítést és már a karabélyt is a kezünkbe vehettük, talán a szét és összeszerelést is gyakoroltuk. (Ez az időszak kissé elmosódott annyira káosz volt.) Majd lezajlott az első lövészet is. Ott hibát követtek el az előljárók, így utána a kiképzők között egy teljes szeméyi átalakítás következett.
Ezután napról napra egyre kevesebben voltunk, bárki aki a covid tüneteit produkálta hazaküldték. Míg olyan alacsony nem lett a résztvevők létszáma, hogy 2 hétre felfüggesztették a kiképzést. Ekkor voltunk utoljára ebben az idili környezetben, a szeretett bázisunkon. Szóval jött a 2 hét szünet.
A visszatérés sem volt zökkenőmentes. A szerződéses állományt elvitték esküre felkészíteni. Ők 5 napot egy másik bázison töltöttek, és napi több órát készültek az esküre. A tartalékos állományt pedig beküldték a laktanyába, sepergetni, autót mosni, és leginkább nem szem előtt lenni. Majd lement az szerződéses állomány esküje és gondoltuk, hogy végre normális keretek között folytatódik a kiképzés. Hát ez nem így történt. Jött az árvíz. Aki él és mozog annak ott a helye. Oké 1 hét megint kiesett.
Majd miután az is lezajlott, elhelyeztek minket egy pest megyei laktanyában. Régi irodákban aludtunk, tábori ágyon. Ami nem is volt gond, de fűtés nem volt. Mivel még nyáron kezdtük el a kiképzést a reggeli mínuszokra nem voltunk felkészülve, de ez sem volt borzasztó probléma. Melegvíz itt sem volt, az élelmezés sokszor akadozott. De még mindig lelkesek és elszántak voltunk, nem panaszkodtunk, mentünk csináltuk amit kell.
Az állomány fele nem kapta meg időben a fizetését, volt olyan aki 2 hónap után kapta meg a pénzét. Ettől sokan demotiváltak lettek, ami már érződött az egész állomány hangulatán.
Az utolsó 2 hétben (talán a 13-14 hét magasságában) folyamatosan harcászat és lövészet volt. Ezt az időszakot szerettük talán a legjobban, mert ez végre olyan volt mint egy katonai kiképzés. Nehéz fizikailag és mentálisan, de láttuk az út végét. Hajnali kelések késői visszaérkezések, sokszor több órás várakozás feleslegesen, de a jókedv sosem hagyott el minket. Talán ennek és a hitnek köszönhettük, hogy a sok viszontagság ellenére kitartottunk és végig csináltuk. Nálunk tényleg jól működött, hogy segítettük és támogattuk egymást. Persze voltak akik ezt mindig de mindig tönkre akarták tenni, ők ezt büntetlenül megtehették.
Majd eljött az utolsó nap. Sokan izgatottan várták az új helyüket. Sokakért eljött az alakulatuk és megismerkedtek, elvitték őket bemutatni és megismerni az új helyüket.
Értem nem jött senki. Én átkértem magam még a kiképzés alatt egy másik alakulathoz, családi okok miatt. Jeleztem, hogy állandó behívásra lenne szükségem, mert jelenleg nincs munkám, meg nem is nagyon lett volna olyan munkahely aki a beígért 5 hét helyett 14 hétig tudott volna nélkülözni. Mondták ez nem gond.
Ma december 6-a van és október 8-a óta várok. Persze nem ültem itthon tétlenül. Több személyügyessel beszéltem, újra bementem a toborzóba, újra beadtam a papírjaimat. De semmi. Még egy telefon sem, hogy helló gyere legalább beszélgessünk egyet.
A kezdeti lelkesedés és öröm már rég elhagyott. Úgy látszik ha valaki a szívét, lelkét, idejét, pénzét beleteszi ebbe a dologba az nem elég. Nem fontos, hogy értesz a számítógéphez, vagy több iskolád van mint 8 általános, vagy ne adja az ég még szakmád is van.
Ettől függetlenül a kiképzés időszakára jó emlékként gondolok vissza.
Hát így nem lettem Én katona…
Szia
Nem negatív élményként éltem meg magát a kiképzést. Szerettem, igaz nem minden percét. Feltaláltuk magunkat, se éhen nem haltunk, se piszkosak nem maradtunk. Ezt a beszámolót csak azért írtam, hogy a sok tömjénező hírrel ellentétben, lássa még csak ha néhány ember is, hogy pontosan mi is történik a klassz reklámok, szép plakátok és remek népszerűsítő sorozatokkal ellentétben a rideg valóságban.
Rügyecske írta: ↑2024.12.06. 09:25 Sziasztok,
Új vagyok ezen a fórumon, ezért gondoltam megosztok egy "rövid" bemutatkozást Magamról, hogy miért is vagyok itt.
(Előre is bocsi ha túl hosszú lett.)
Idén végeztem el a katonai alapkiképzést, de sajnos nem sikerült ezen a pályán maradnom, akármennyire is szerettem volna.
Ettől függetlenül, még érdekelnek az ott tanultak, kacérkodom a lövészettel, olyannyira hogy már az első alkalmon túl is vagyok.
Olvassátok, szeressétek az én történetem és okuljatok belőle.
Köszönöm, hogy itt lehetek.
És akkor az én történetem:
Idén év elején eldöntöttem, hogy megvalósítom a gyerekkori vágyamat, miszerint rendvédelmi szervnél szeretnék dolgozni. 38 évesen – főleg Nőként – nulla előélettel, azért elég meredek egy ilyen lépést megtenni, de Én megtettem. Előtte több éven át pénzügyesként dolgoztam (könyvelőként), szóval elég erős volt a váltás.
Kislányként arról álmodoztam, hogy rendőrnyomozó leszek. De a szüleim úgy gondolták, hogy az nem lánynak való hivatás, így a pályaválasztás időszakában úgy söpörték le Adyligetet, mint ahogy a forgószél elvitte Dorothy házát, a klasszikus mesében. Így lett, hogy közel a 40-hez már utáltam a munkámat és minden nap kínkeservesen végeztem el a feladataimat, amit már szívből gyűlöltem. Szóval ez volt a háttérben, mikor ebbe a kalandba belevágtam.
De meghoztam a döntést és jelentkeztem a legközelebbi toborzóirodában. Mivel nem tudtam pontosan, hogy mi vár Rám, ezért első körben tartalékos katonának jelentkeztem. Amúgy is ezzel volt tele a tv és a rádió, ment a kampány ezerrel, hogy gyere-gyere várunk szeretettel. Hát én mentem.
Szóval bementem a toborzóirodába. Vittem magammal az összes bizonyítványom, személyes iratokat. Nagyon másra nem is volt szükség. Ott megírtunk minden szükséges papírt, kiadták amit Nekem kell intézni (orvos, bank, erkölcsi) majd egy II.típusú alkalmassági várt Rám, amin megfeleltem. Itt fizikai és orvosi alkalmassági nincs, nem elvárás a tartalékos rendszerben. Ezek után izgatottan vártam a behívót, ami tartalmazta a listát is, hogy mit vigyek magammal erre a több hetes elfoglaltságra. Azt tudni kell, hogy az alapkiképzés bentalvós, hazamenetelre nincs lehetőség csak a hétvégén. Első ígéretre 5 hetet mondtak, aztán lett ebből 8 hét, a bevonulás napján már 10 hetet mondtak, de a vége 14 hét lett.
Szóval aki erre az útra kíván lépni jól figyeljen, nehogy úgy járjon mint én, hogy megtriplázza ezt az élményt. (Persze ez nem így indult, de volt járvány, árvíz és egyéb váratlan problémák.) De vissza a bevonulás napjára. Engem 7:30-ra hívtak be, minden motyóval felszerelkezve. Itt már érződött kissé a káosz, mert voltak akik 8-ra jöttek, mások 10-re, és megint másoknak azt mondták elég ha 12-re odaérnek. Volt ünnepi köszöntő, hogy mennyire, de nagyon-nagyon örülnek Nekünk, főtt ebédet is tálaltak. Mire minden dokumentáció lezárult, már délután 4 óra volt. Sebaj lelkesek és elszántak voltunk, türelemmel vártunk és igyekeztünk egymást megismerni.
Majd kb. fél órás szervezett buszozás után megérkeztünk a bázisra, ahol a kiképzés zajlik majd az elkövetkező hetekben. Minden viccet félretéve, egész jó hely volt. Az első 8 hetet ott töltöttük és nagyon megszerettük. Igaz internet és bolt a közelben nem volt, de helyette volt friss levegő, madárcsicsergés, nyuszik, pockok és rókák minden mennyiségben. Meg fák. Sok-sok fa. Az első két hét, pont a hőségriadó idején volt, délutánonként és esténként sokszor nem volt víz, de megoldottuk. Lelkesek és elszántak voltunk.
Az első 2 hét az alapozó hét volt. Reggelente katonai tornával kellett volna kezdeni, de én inkább jógának hívtam. Mielőtt bevonultam Én 3 hónapon keresztül személyi edzőhöz jártam, futottam, úsztam, kerékpároztam, hogy ne érjen váratlanul a fizikai megterhelés. Hát semmilyen megterhelés nem ért, inkább a visszafejlődés volt sajnos tapasztalható. Az okát nem tudom, miért így volt. Ezekben a napokban leginkább a katonai szocializációra fektették a hangsúlyt, együtt kell aludni, együtt tisztálkodunk, együtt eszünk és közösen tartjuk tisztán az épületet, hírlánc stb. Szerettük ezt az időszakot, bár túl lazának gondoltuk és éreztük.
A 3. héttől elméletileg már rendes kiképzés volt. Ez annyiban változtatta meg az életünket, hogy voltak tanórák, tananyagok amiket meg kellett tanulni, volt amit bemagolni pl. az AK gépkarabély részei, szét és összeszerelése. (Ekkor a karabély még nem volt a kezünkben és nem is láttuk. De lelkesek és elszántak voltunk így megtanultuk.) Voltak dolgozatok is, aminek azt mondták súlya van, de ezt mi sosem éreztük. Voltak problémás személyek, akik sosem kaptak egyéni büntetést, mondván, hogy azt nem lehet. Emiatt sokszor kollektívan szívtunk fekvőtámasz, vagy guggolás formájában, de nem volt az sem megterhelő. Persze a hülyék ettől még hülyék maradtak és semmi nem változott.
Én ezeket a tanórákat személy szerint szerettem, mert sok érdekes dolgot igyekeztek átadni a kiképzők. Volt híradó, tereptan, lőelmélet és még sok más ami érdekes és tényleg izgalmas volt.
Kb a 5-6 hét magasságában elvittek minket a tűzakadály pályára. Stresszes helyzetekbe kerültünk, mint pl a vegyvédelmi ruhában és maszkban kellett futni, könnygáz kamrában tornáztunk, égő akadályok között kellett a feladatokat végrehajtani. Maradandó élmény volt és szinte mindenki végrehajtotta. Persze voltak akik megijedtek és inkább eü-t jelentettek, de sokan voltunk akik belső félelmeinket leküzdve, képességeinkhez képest a legjobban igyekeztünk teljesíteni. Erre nem nagyon volt felkészítés, előtte lévő nap talán egy pár órás vegyvédelmi foglalkozáson vettünk részt. De megcsináltuk.
6-7-8 hét magasságában már kezdődtek az igazi gondok. Sokan megbetegedtek. Köhögés, láz, orrfolyás. Haza nem küldtek senkit, elkülönítő nem volt. Hypot vagy egyéb fertőtlenítőt nem kaptunk, így sokszor az otthonról hozott fertőtlenítő spary és törlőkendővel igyekeztünk a fertőzést megállítani, persze sikertelenül. Valamikor ekkor került sor az első lövészetre is. Emlékeim szerint az előtte lévő napokban kaptunk felkészítést és már a karabélyt is a kezünkbe vehettük, talán a szét és összeszerelést is gyakoroltuk. (Ez az időszak kissé elmosódott annyira káosz volt.) Majd lezajlott az első lövészet is. Ott hibát követtek el az előljárók, így utána a kiképzők között egy teljes szeméyi átalakítás következett.
Ezután napról napra egyre kevesebben voltunk, bárki aki a covid tüneteit produkálta hazaküldték. Míg olyan alacsony nem lett a résztvevők létszáma, hogy 2 hétre felfüggesztették a kiképzést. Ekkor voltunk utoljára ebben az idili környezetben, a szeretett bázisunkon. Szóval jött a 2 hét szünet.
A visszatérés sem volt zökkenőmentes. A szerződéses állományt elvitték esküre felkészíteni. Ők 5 napot egy másik bázison töltöttek, és napi több órát készültek az esküre. A tartalékos állományt pedig beküldték a laktanyába, sepergetni, autót mosni, és leginkább nem szem előtt lenni. Majd lement az szerződéses állomány esküje és gondoltuk, hogy végre normális keretek között folytatódik a kiképzés. Hát ez nem így történt. Jött az árvíz. Aki él és mozog annak ott a helye. Oké 1 hét megint kiesett.
Majd miután az is lezajlott, elhelyeztek minket egy pest megyei laktanyában. Régi irodákban aludtunk, tábori ágyon. Ami nem is volt gond, de fűtés nem volt. Mivel még nyáron kezdtük el a kiképzést a reggeli mínuszokra nem voltunk felkészülve, de ez sem volt borzasztó probléma. Melegvíz itt sem volt, az élelmezés sokszor akadozott. De még mindig lelkesek és elszántak voltunk, nem panaszkodtunk, mentünk csináltuk amit kell.
Az állomány fele nem kapta meg időben a fizetését, volt olyan aki 2 hónap után kapta meg a pénzét. Ettől sokan demotiváltak lettek, ami már érződött az egész állomány hangulatán.
Az utolsó 2 hétben (talán a 13-14 hét magasságában) folyamatosan harcászat és lövészet volt. Ezt az időszakot szerettük talán a legjobban, mert ez végre olyan volt mint egy katonai kiképzés. Nehéz fizikailag és mentálisan, de láttuk az út végét. Hajnali kelések késői visszaérkezések, sokszor több órás várakozás feleslegesen, de a jókedv sosem hagyott el minket. Talán ennek és a hitnek köszönhettük, hogy a sok viszontagság ellenére kitartottunk és végig csináltuk. Nálunk tényleg jól működött, hogy segítettük és támogattuk egymást. Persze voltak akik ezt mindig de mindig tönkre akarták tenni, ők ezt büntetlenül megtehették.
Majd eljött az utolsó nap. Sokan izgatottan várták az új helyüket. Sokakért eljött az alakulatuk és megismerkedtek, elvitték őket bemutatni és megismerni az új helyüket.
Értem nem jött senki. Én átkértem magam még a kiképzés alatt egy másik alakulathoz, családi okok miatt. Jeleztem, hogy állandó behívásra lenne szükségem, mert jelenleg nincs munkám, meg nem is nagyon lett volna olyan munkahely aki a beígért 5 hét helyett 14 hétig tudott volna nélkülözni. Mondták ez nem gond.
Ma december 6-a van és október 8-a óta várok. Persze nem ültem itthon tétlenül. Több személyügyessel beszéltem, újra bementem a toborzóba, újra beadtam a papírjaimat. De semmi. Még egy telefon sem, hogy helló gyere legalább beszélgessünk egyet.
A kezdeti lelkesedés és öröm már rég elhagyott. Úgy látszik ha valaki a szívét, lelkét, idejét, pénzét beleteszi ebbe a dologba az nem elég. Nem fontos, hogy értesz a számítógéphez, vagy több iskolád van mint 8 általános, vagy ne adja az ég még szakmád is van.
Ettől függetlenül a kiképzés időszakára jó emlékként gondolok vissza.
Hát így nem lettem Én katona…
Pokrócoztunk és kanalaztunk, anno. Pokróc rádob, leszorít: nem látta, kik voltak. Aztán kanállal adj neki: térdek, könyökök, szegycsont...
Sztem nem a kikepzéssel volt gondja, hanem a SZERVEZETTLENSÉGGEL.swordmanus írta: ↑2024.12.06. 21:28 Üdv Bajtársnő!
Ha jobban figyelsz a kiképzésen, akkor ez a posztod nem születik meg, de persze megértem a nyűgöd, csak ez nem fog rajta segíteni, sőt.
Szia Sword! Ezt kifejtenéd kérlek?swordmanus írta: ↑2024.12.06. 21:28 Üdv Bajtársnő!
Ha jobban figyelsz a kiképzésen, akkor ez a posztod nem születik meg, de persze megértem a nyűgöd, csak ez nem fog rajta segíteni, sőt.
….
ha az a cél, hogy felvegyenek, ez tényleg nem segít. 
Egy nagyon lelkes emberből sikerült a kiképzés végére nem lelkész csinálni. 
Úgyhogy szerintem, most már ártani sem fog a poszt. 
Rügyecske írta: ↑2024.12.06. 09:25 Sziasztok,
Új vagyok ezen a fórumon, ezért gondoltam megosztok egy "rövid" bemutatkozást Magamról, hogy miért is vagyok itt.
(Előre is bocsi ha túl hosszú lett.)
Idén végeztem el a katonai alapkiképzést, de sajnos nem sikerült ezen a pályán maradnom, akármennyire is szerettem volna.
Ettől függetlenül, még érdekelnek az ott tanultak, kacérkodom a lövészettel, olyannyira hogy már az első alkalmon túl is vagyok.
Olvassátok, szeressétek az én történetem és okuljatok belőle.
Köszönöm, hogy itt lehetek.
És akkor az én történetem:
Idén év elején eldöntöttem, hogy megvalósítom a gyerekkori vágyamat, miszerint rendvédelmi szervnél szeretnék dolgozni. 38 évesen – főleg Nőként – nulla előélettel, azért elég meredek egy ilyen lépést megtenni, de Én megtettem. Előtte több éven át pénzügyesként dolgoztam (könyvelőként), szóval elég erős volt a váltás.
Kislányként arról álmodoztam, hogy rendőrnyomozó leszek. De a szüleim úgy gondolták, hogy az nem lánynak való hivatás, így a pályaválasztás időszakában úgy söpörték le Adyligetet, mint ahogy a forgószél elvitte Dorothy házát, a klasszikus mesében. Így lett, hogy közel a 40-hez már utáltam a munkámat és minden nap kínkeservesen végeztem el a feladataimat, amit már szívből gyűlöltem. Szóval ez volt a háttérben, mikor ebbe a kalandba belevágtam.
De meghoztam a döntést és jelentkeztem a legközelebbi toborzóirodában. Mivel nem tudtam pontosan, hogy mi vár Rám, ezért első körben tartalékos katonának jelentkeztem. Amúgy is ezzel volt tele a tv és a rádió, ment a kampány ezerrel, hogy gyere-gyere várunk szeretettel. Hát én mentem.
Szóval bementem a toborzóirodába. Vittem magammal az összes bizonyítványom, személyes iratokat. Nagyon másra nem is volt szükség. Ott megírtunk minden szükséges papírt, kiadták amit Nekem kell intézni (orvos, bank, erkölcsi) majd egy II.típusú alkalmassági várt Rám, amin megfeleltem. Itt fizikai és orvosi alkalmassági nincs, nem elvárás a tartalékos rendszerben. Ezek után izgatottan vártam a behívót, ami tartalmazta a listát is, hogy mit vigyek magammal erre a több hetes elfoglaltságra. Azt tudni kell, hogy az alapkiképzés bentalvós, hazamenetelre nincs lehetőség csak a hétvégén. Első ígéretre 5 hetet mondtak, aztán lett ebből 8 hét, a bevonulás napján már 10 hetet mondtak, de a vége 14 hét lett.
Szóval aki erre az útra kíván lépni jól figyeljen, nehogy úgy járjon mint én, hogy megtriplázza ezt az élményt. (Persze ez nem így indult, de volt járvány, árvíz és egyéb váratlan problémák.) De vissza a bevonulás napjára. Engem 7:30-ra hívtak be, minden motyóval felszerelkezve. Itt már érződött kissé a káosz, mert voltak akik 8-ra jöttek, mások 10-re, és megint másoknak azt mondták elég ha 12-re odaérnek. Volt ünnepi köszöntő, hogy mennyire, de nagyon-nagyon örülnek Nekünk, főtt ebédet is tálaltak. Mire minden dokumentáció lezárult, már délután 4 óra volt. Sebaj lelkesek és elszántak voltunk, türelemmel vártunk és igyekeztünk egymást megismerni.
Majd kb. fél órás szervezett buszozás után megérkeztünk a bázisra, ahol a kiképzés zajlik majd az elkövetkező hetekben. Minden viccet félretéve, egész jó hely volt. Az első 8 hetet ott töltöttük és nagyon megszerettük. Igaz internet és bolt a közelben nem volt, de helyette volt friss levegő, madárcsicsergés, nyuszik, pockok és rókák minden mennyiségben. Meg fák. Sok-sok fa. Az első két hét, pont a hőségriadó idején volt, délutánonként és esténként sokszor nem volt víz, de megoldottuk. Lelkesek és elszántak voltunk.
Az első 2 hét az alapozó hét volt. Reggelente katonai tornával kellett volna kezdeni, de én inkább jógának hívtam. Mielőtt bevonultam Én 3 hónapon keresztül személyi edzőhöz jártam, futottam, úsztam, kerékpároztam, hogy ne érjen váratlanul a fizikai megterhelés. Hát semmilyen megterhelés nem ért, inkább a visszafejlődés volt sajnos tapasztalható. Az okát nem tudom, miért így volt. Ezekben a napokban leginkább a katonai szocializációra fektették a hangsúlyt, együtt kell aludni, együtt tisztálkodunk, együtt eszünk és közösen tartjuk tisztán az épületet, hírlánc stb. Szerettük ezt az időszakot, bár túl lazának gondoltuk és éreztük.
A 3. héttől elméletileg már rendes kiképzés volt. Ez annyiban változtatta meg az életünket, hogy voltak tanórák, tananyagok amiket meg kellett tanulni, volt amit bemagolni pl. az AK gépkarabély részei, szét és összeszerelése. (Ekkor a karabély még nem volt a kezünkben és nem is láttuk. De lelkesek és elszántak voltunk így megtanultuk.) Voltak dolgozatok is, aminek azt mondták súlya van, de ezt mi sosem éreztük. Voltak problémás személyek, akik sosem kaptak egyéni büntetést, mondván, hogy azt nem lehet. Emiatt sokszor kollektívan szívtunk fekvőtámasz, vagy guggolás formájában, de nem volt az sem megterhelő. Persze a hülyék ettől még hülyék maradtak és semmi nem változott.
Én ezeket a tanórákat személy szerint szerettem, mert sok érdekes dolgot igyekeztek átadni a kiképzők. Volt híradó, tereptan, lőelmélet és még sok más ami érdekes és tényleg izgalmas volt.
Kb a 5-6 hét magasságában elvittek minket a tűzakadály pályára. Stresszes helyzetekbe kerültünk, mint pl a vegyvédelmi ruhában és maszkban kellett futni, könnygáz kamrában tornáztunk, égő akadályok között kellett a feladatokat végrehajtani. Maradandó élmény volt és szinte mindenki végrehajtotta. Persze voltak akik megijedtek és inkább eü-t jelentettek, de sokan voltunk akik belső félelmeinket leküzdve, képességeinkhez képest a legjobban igyekeztünk teljesíteni. Erre nem nagyon volt felkészítés, előtte lévő nap talán egy pár órás vegyvédelmi foglalkozáson vettünk részt. De megcsináltuk.
6-7-8 hét magasságában már kezdődtek az igazi gondok. Sokan megbetegedtek. Köhögés, láz, orrfolyás. Haza nem küldtek senkit, elkülönítő nem volt. Hypot vagy egyéb fertőtlenítőt nem kaptunk, így sokszor az otthonról hozott fertőtlenítő spary és törlőkendővel igyekeztünk a fertőzést megállítani, persze sikertelenül. Valamikor ekkor került sor az első lövészetre is. Emlékeim szerint az előtte lévő napokban kaptunk felkészítést és már a karabélyt is a kezünkbe vehettük, talán a szét és összeszerelést is gyakoroltuk. (Ez az időszak kissé elmosódott annyira káosz volt.) Majd lezajlott az első lövészet is. Ott hibát követtek el az előljárók, így utána a kiképzők között egy teljes szeméyi átalakítás következett.
Ezután napról napra egyre kevesebben voltunk, bárki aki a covid tüneteit produkálta hazaküldték. Míg olyan alacsony nem lett a résztvevők létszáma, hogy 2 hétre felfüggesztették a kiképzést. Ekkor voltunk utoljára ebben az idili környezetben, a szeretett bázisunkon. Szóval jött a 2 hét szünet.
A visszatérés sem volt zökkenőmentes. A szerződéses állományt elvitték esküre felkészíteni. Ők 5 napot egy másik bázison töltöttek, és napi több órát készültek az esküre. A tartalékos állományt pedig beküldték a laktanyába, sepergetni, autót mosni, és leginkább nem szem előtt lenni. Majd lement az szerződéses állomány esküje és gondoltuk, hogy végre normális keretek között folytatódik a kiképzés. Hát ez nem így történt. Jött az árvíz. Aki él és mozog annak ott a helye. Oké 1 hét megint kiesett.
Majd miután az is lezajlott, elhelyeztek minket egy pest megyei laktanyában. Régi irodákban aludtunk, tábori ágyon. Ami nem is volt gond, de fűtés nem volt. Mivel még nyáron kezdtük el a kiképzést a reggeli mínuszokra nem voltunk felkészülve, de ez sem volt borzasztó probléma. Melegvíz itt sem volt, az élelmezés sokszor akadozott. De még mindig lelkesek és elszántak voltunk, nem panaszkodtunk, mentünk csináltuk amit kell.
Az állomány fele nem kapta meg időben a fizetését, volt olyan aki 2 hónap után kapta meg a pénzét. Ettől sokan demotiváltak lettek, ami már érződött az egész állomány hangulatán.
Az utolsó 2 hétben (talán a 13-14 hét magasságában) folyamatosan harcászat és lövészet volt. Ezt az időszakot szerettük talán a legjobban, mert ez végre olyan volt mint egy katonai kiképzés. Nehéz fizikailag és mentálisan, de láttuk az út végét. Hajnali kelések késői visszaérkezések, sokszor több órás várakozás feleslegesen, de a jókedv sosem hagyott el minket. Talán ennek és a hitnek köszönhettük, hogy a sok viszontagság ellenére kitartottunk és végig csináltuk. Nálunk tényleg jól működött, hogy segítettük és támogattuk egymást. Persze voltak akik ezt mindig de mindig tönkre akarták tenni, ők ezt büntetlenül megtehették.
Majd eljött az utolsó nap. Sokan izgatottan várták az új helyüket. Sokakért eljött az alakulatuk és megismerkedtek, elvitték őket bemutatni és megismerni az új helyüket.
Értem nem jött senki. Én átkértem magam még a kiképzés alatt egy másik alakulathoz, családi okok miatt. Jeleztem, hogy állandó behívásra lenne szükségem, mert jelenleg nincs munkám, meg nem is nagyon lett volna olyan munkahely aki a beígért 5 hét helyett 14 hétig tudott volna nélkülözni. Mondták ez nem gond.
Ma december 6-a van és október 8-a óta várok. Persze nem ültem itthon tétlenül. Több személyügyessel beszéltem, újra bementem a toborzóba, újra beadtam a papírjaimat. De semmi. Még egy telefon sem, hogy helló gyere legalább beszélgessünk egyet.
A kezdeti lelkesedés és öröm már rég elhagyott. Úgy látszik ha valaki a szívét, lelkét, idejét, pénzét beleteszi ebbe a dologba az nem elég. Nem fontos, hogy értesz a számítógéphez, vagy több iskolád van mint 8 általános, vagy ne adja az ég még szakmád is van.
Ettől függetlenül a kiképzés időszakára jó emlékként gondolok vissza.
Hát így nem lettem Én katona…
Ez a poszt azért született meg, mert már ennyi idő után nem sok esélyt látok arra, hogy ezt az "céget" én lelkesen és szívből tudnám szolgálni, ergo nincs ezzel veszteni valóm. Sokan tesznek fel egyenruhás képet, annak ellenére, hogy azt sem lehetne, vagyis tudom hogy vannak szabályok, de pont letojja mindenki. Kapnak egy enye-benyét, vedd le és ennyivel el van intézve. Januárban úgyis tervezek leszerelni mert - és most senkit nem akarok megbántani - de a bohóckodásban, hogy néha felvesszük az egyenruhát és csinálunk valamit, nem szeretnék részt venni. Nekem ez nem erről szólt volna, sokkal komolyabban gondoltam.swordmanus írta: ↑2024.12.06. 21:28 Üdv Bajtársnő!
Ha jobban figyelsz a kiképzésen, akkor ez a posztod nem születik meg, de persze megértem a nyűgöd, csak ez nem fog rajta segíteni, sőt.
Én teljesen más megyében tolom az ipart (sőt, most még eggyel odébb, de az új zlj. életébe nincs még érdemi betekintésem, mert teszem a dolgom ott, ahol, és csak futólag futok össze pár kollégával).
Minden kiképzés más és más bizonyos keretek között (még ha a kimenet egységes is). Belátható, hogy árvizet nem tudnak mindbe belecsempészni, és az időjárás is nehezen reprodukálható, bár a tábori lelkészi szolgálat időnként kitesz magáért, én innen üdvözlöm őket, mert nekem eddig szinte mindig mázlim volt az időjárással.
Az, hogy elhúzódott, sok olyan vis major dolgon is múlt (betegségek, árvíz). Az elcsúszó illetmények: ahol emberek vannak, hiba is megesik, de minden korrigálásra kerül. De ez szakmád, nem? Ugyanakkor olyan folyosói pletykák vannak, hogy egyre szigorodik a rendszer.
Állandó behívás: ritka dolog az mindenütt... azt mondanám, már a kiképzés alatt érdemes úgy hozzáállni a dolgokhoz, hogy a kiképzők azt gondolják rólad, szívesen dolgoznának veled. nem csak az egyéni teljesítményed nézik, a csapatét is! Sok karriert láttam, ahol a talpraesett tartalékos hamarosan már a kiképzés másik oldalán találta magát, vagy egy irodában. Persze nyilván nem csak rajtad áll, mert ha nincs hely, akkor nincs hely.
Hogy a csapatkohéziótok olyan maradt, amilyen, az szomorú. A kiugróan hülyéket tényleg a csoport szokta jobb belátásra bírni, azért a srácok fantáziáihoz képest inkább csak beszélgetésekkel a szabadidőben. Az első pár hétben be szokták látni, hogy a hülyeségük miatt az egész csapatnak rossz. Ha ez nálatok nem így volt, akkor a csoportkohézió nem volt megfelelő.
A kiképzés keménységét illetően én még nem láttam olyat, hogy bárki azt mondta volna, hogy pont jó. Mindenki fanyalog, hogy túl lájtos, ha meg komolyabbra veszik, akkor meg megy a picsogás. Olyan ez mint menzán a milánói: sose lesz mindenkinek jó, pláne nem olyan mint a mama főztje. Fizikai terhelés: a cél az állomány megtartása. A kiképzési veszteség, sérülés nincs belekalkulálva. A kiképzők igyekeznek úgy belőni a dolgot, hogy mindenki bírja a csapatban, így a leggyengébbnek teljesíthető kihívás lesz, a fittek meg majd telesírják itt a fórumot.
Nem mondom, hogy hibátlan és makulátlan volt minden, de beláthatod: nem csak egy csomó hirtelen betoborzott embert kellett kiképezni, de volt pár nem tervezett esemény is benne, ami némi újratervezést kívánt menet közben, az meg azért nem szokott zökkenőmentes lenni semmilyen szervezetnél. Mi pl. szerencsések voltunk nyáron: hamarabb kezdtük, így simán csak meleg volt, megúsztunk mindent, amit ti kifogtatok, mert mi végeztünk addigra. Ez ilyen. Ebből nem érdemes általánosítani. A lelkesedést ne add fel, mert motiválatlan, fanyalgó munkatársat sehova se keresnek... Félre ne érts, én is van amikor Morgó vagyok a törpök közt, de annak is meg van a helye és ideje.
Szia Petya357,Petya357 írta: ↑2024.12.08. 08:23 Szia Rügyecske!
Üdv a fórumon.
Nagyon sajnálom, hogy így alakult..
Nagyon szépen köszönjük, hogy ilyen részletesen leírtad a tapasztalataidat. Szerintem tök tényszerű , nem panaszkodó lett az írás - de az MH a jelek szerint nehezen viseli a kritikát, és szerintem ezt annak fogják érezni.
Ha meg mindig szeretnél bociruhas lenni, akkor érdemes átgondolni , mit posztol az ember. A Nagy Testvér sajnos figyel
Ha pedig elment a kedved tőle - nem kell csüggedni. sok szép szakma van. Lelkes, tenni akaró ember mindenhova kell!
Tartok tőle, hogy ma, Magyarországon az az ember lesz a következő te, amikor megpróbálja.Rügyecske írta: ↑2024.12.08. 10:52 Szia Petya357,
Én már nem sajnálom, hogy így alakult és már nem szeretnék bociruhás lenni.
Az hogy az MH nehezen viseli a kritikát megértem, de már nem érdekel. Ez egy egyszerű tapasztalat megosztás volt, hogy mi vár azokra akik ezt az utat választják. Mert erről senki nem beszél, pedig jó lenne. Tudom mostanában ez a struccpolitika a menő, hogy a gondokat nem vesszük észre, csak a szépet mutatjuk, de ettől még a fennálló problémák nem fognak megoldódni. Ha legalább egy olyan ember olvassa aki kész tenni a pozitív változásért már megérte.
Amúgy meglátásom szerint semmi sértő vagy degradáló nem volt benne.
Köszönöm, hogy megosztottad a meglátásaidat.
Szia.Rügyecske írta: ↑2024.12.08. 10:52 Szia Petya357,
Én már nem sajnálom, hogy így alakult és már nem szeretnék bociruhás lenni.
Az hogy az MH nehezen viseli a kritikát megértem, de már nem érdekel. Ez egy egyszerű tapasztalat megosztás volt, hogy mi vár azokra akik ezt az utat választják. Mert erről senki nem beszél, pedig jó lenne. Tudom mostanában ez a struccpolitika a menő, hogy a gondokat nem vesszük észre, csak a szépet mutatjuk, de ettől még a fennálló problémák nem fognak megoldódni. Ha legalább egy olyan ember olvassa aki kész tenni a pozitív változásért már megérte.
Amúgy meglátásom szerint semmi sértő vagy degradáló nem volt benne.
Köszönöm, hogy megosztottad a meglátásaidat.
Szia!Rügyecske írta: ↑2024.12.06. 09:25 Sziasztok,
Új vagyok ezen a fórumon, ezért gondoltam megosztok egy "rövid" bemutatkozást Magamról, hogy miért is vagyok itt.
(Előre is bocsi ha túl hosszú lett.)
Idén végeztem el a katonai alapkiképzést, de sajnos nem sikerült ezen a pályán maradnom, akármennyire is szerettem volna.
Ettől függetlenül, még érdekelnek az ott tanultak, kacérkodom a lövészettel, olyannyira hogy már az első alkalmon túl is vagyok.
Olvassátok, szeressétek az én történetem és okuljatok belőle.
Köszönöm, hogy itt lehetek.
Kedves TotoHU,TotoHU írta: ↑2024.12.08. 11:00 Szia!
Üdv a fórumon! Sajnos a történeted ismerősen cseng - nem te vagy az első, aki hasonló tapasztalatokról számol be, közvetlen ismerősi körből is hallottam már több nagyon hasonló sztorit. (Ezért nem lettem én sem bociruhás.)
Különösen érdekes kontraszt, hogy miközben milliárdok mennek el óriásplakátokra és hazafias filmsorozatokra, addig a rendszerbe bekerülő, motivált emberek megtartására és megfelelő körülményeinek biztosítására már nem jut elegendő figyelem és forrás. A Magyar Néphadsereg öröksége és szellemisége láthatóan még mindig kísért - 30+ évvel a rendszerváltás után is.
Az viszont pozitív, hogy a kedvedet nem vette el teljesen a terület, és civilként is folytatod a lövészetet. Ez is mutatja, hogy nem az egyénekben van a hiba, hanem a rendszerben. Mert lehet a történetedet másoknak utólag szépíteni vagy bagetellizálni, de voltaképpen ha csak a harmada történt úgy a leírtaknak ahogy, az is szégyen és gyalázat a honvédségre nézve!
A lövészettel kapcsolatban rengeteg lelkes és profi segítőtársat találsz a fórumon, adnak tippeket is majd hogy hol, melyik klub keretében érdemes folytatnod a civil fegyverforgatói pályádat.
Az egyik dolog, amiről írsz, az propaganda. 2,5-3 millió törzsszavazónak szól. A mérleg másik serpenyőjében pár ezer motivált ember van. Meg pár tízezer, akinek így is jó, csak néha behívják, mert ilyen könnyen máshol nem keres pénzt, vagy nem is túl sok egyéb jövedelme van.
Nem kell kifejtsem, eltaláltad, szavaiddal élve a nagy testvér figyel. Végül azért fizetik az adónkból...Petya357 írta: ↑2024.12.08. 08:16 Szia Sword! Ezt kifejtenéd kérlek?
Ha jól tévedek, akkor van egy rendelet, ami szerint semmi negatívját nem lehet megosztani az MHról. Erre utaltál?
Rendelet ide, rendelet oda - munkáltatóként sajnos meg tudom erősíteni, hogy eddig még nem láttam olyan céget, legalábbis a versenyszférában (a közszférát nem ismerem), ahol kapkodnak a munkaerő után, aki szidja a rendszert
Másrészt tartok, hogy a bajtársnőt már így is, úgy is buktátok.
És a nagyközönség számára valamivel transzparensebb lesz a tartalékos rendszer. A kincstári hurráoptimizmust senki sem hiszi el. Az egyedi esetek sem biztos, hogy kiragadva reprezentatívak. De ha elég sok sztorit hall az ember, akkor egyre hitelesebb képet lehet összerakni , és mindenki eldöntheti, kell-e neki ez az egész.
Miért kellene megneveznie?
Ez hogy jön ide?
Ez is hogy jön ide?
Na, ebben tényleg igazad van!
WildBear23 írta: ↑2024.12.08. 13:45 Miért kellene megneveznie?
Gyökeresen más a helyzet az egyik, vagy másik helyszínen?
Ez hogy jön ide?
Ez is hogy jön ide?
Van arról infód, hogy túl sokáig zuhanyoztak(?), és ezért nem volt meleg víz?
Na, ebben tényleg igazad van!
Azért én inkább pozitív élményt kívánok mindenkinek.
Szia!
Én ezt úgy értem (de nyugodtan javítsatok ki), hogy 1. Nem volt fűtés, 2. Nem volt melegvíz.Rügyecske írta: ↑2024.12.06. 09:25 Majd miután az is lezajlott, elhelyeztek minket egy pest megyei laktanyában. Régi irodákban aludtunk, tábori ágyon. Ami nem is volt gond, de fűtés nem volt. Mivel még nyáron kezdtük el a kiképzést a reggeli mínuszokra nem voltunk felkészülve, de ez sem volt borzasztó probléma. Melegvíz itt sem volt, az élelmezés sokszor akadozott.
Azt írta, hogy nem volt melegvíz.
Igen, és ezeket korrektül le is írta.
Kedves WildBear23,WildBear23 írta: ↑2024.12.08. 20:43 Szia!
Ez egyértelmű, de nem értem miért írod, amikor senki nem is vitatta.
Ami a hozzászólásban szerepelt:
Én ezt úgy értem (de nyugodtan javítsatok ki), hogy 1. Nem volt fűtés, 2. Nem volt melegvíz.
Erre írtad válaszul, hogy "az csak természetes, hogy más a helyzet a két helyszínen". Hogy jön ez ide?
Elmész egy szállásra, az egyik szobában nincs fűtés, melegvíz meg egyikben sem, erre azt válaszolják, hogy "az csak természetes, hogy más a helyzet két helyen"..?
Azt írta, hogy nem volt melegvíz.
Se 2 perc, se 10 perc.
Ha nem volt, akkor nem mindegy, hogy miért nem volt?
Igen, és ezeket korrektül le is írta.
Kedves Rügyecske!Rügyecske írta: ↑2024.12.08. 21:26 Kedves WildBear23,
Látom itt a melegvíz és a fűtés témakör nagyon megragadta mindenki fantáziáját. Pedig azt csak érdekességképpen írtam le, nem gondoltam, hogy ezen mások ellamentálnak.
A vízzel csak annyi volt a gond, hogy a hőségriadó idején sajnos hol volt, hol nem volt. Ez 40 fokban kellemetlen, és leginkább azért mert szomjas az ember. Szerencsére volt annyi tartalék palackos víz, hogy ne szomjazzunk, vagyis a történet pozitívan zárult minden esetben.
Mosakodni - ahogy más is leírta - lehet hideg vízben is, amit nagyon hamar meg is tanultunk. Tehát ez is pipa.
A fűtés is csak azért volt kellemetlen, mert októberben már voltak csípős hidegek esténként, és okulva a járványból senki nem szeretett volna az utolsó pár napban lebetegedni. De aki kért kapott melegítő ventilátort, vagyis ez is orvosolva volt. Piros pont a honvédségnek.
Ezek nehezítő körülmények voltak, de nem szegte senki kedvét.
De a valós történet szempontjából, hogy reális képet kapjon mindenki igenis fontosnak tartottam megemlíteni.
Ui. az Unokahúgod is kiképzésen van/volt?
"Persze nagyon szívesen.
Hidd el, már sokszor van melegvíz és úgy hallottam a fűtést is bekapcsolták. Szóval a fejlődés kézzel fogható és a bőrön is érezhető.WildBear23 írta: ↑2024.12.08. 21:54 Kedves Rügyecske!
"Látom itt a melegvíz és a fűtés témakör nagyon megragadta mindenki fantáziáját."
Igen, egyszer mondtam annak a Bobrovniczky-akárkinek, hogy "B.asszátok már meg Boba, ti még mindig gurítjátok ami szögletes, és cipelitek ami gömbölyű, próbáljátok már végre rendesen csinálni, nem kell hozzá feltalálni a melegvizet..!" - azóta a Honvédség folyamatosan próbálja feltalálni a melegvizet, de vagy meleg nincs hozzá (télen), vagy víz (nyáron).
Én drukkolok nekik, hogy egyszer sikerülni fog!!
Megvannak hozzá a sokat emlegetett hősi hagyományok, "az 1848-as honvédek bátor hitvallása"; bár ha most a '48-as Petőfi feltámadna, nagyot nézne, hogy a Petőfi-laktanyát átnevezték egy habsburg uralkodóra (=ők a habsburgok ellen harcoltak), ráadásul pont a Petőfi-emlékévben.
"Ui. az Unokahúgod is kiképzésen van/volt?
Azon, ja. Zakkant egy csaj, megnézte párszor a Terminator 2-t, felborította az ágyát, és azon húzódzkodott, mint Sarah Connor; majd anyaszült meztelenül besétált a Hős utcai Kohász sörözőbe, hogy "szükségem van a ruhádra, a csizmádra és a motorodra!" - ez utóbbi már a Terminator fanok szerint is túlzás volt.
Próbáltam lebeszélni a katonásdiról, de azt mondta, hogy szeretne valami újat kipróbálni.
Javasoltam neki a lekötözős szexet (itt biztos lenne hozzá önfeloldozó sporttárs, aki beadná a derekát), de mondta hogy durvábbat akar, úgyhogy felkötötte a kardját, felnyergelte a lovát, és jelentkezett a hősi hagyományokkal rendelkező Honvédségnél.
Nem tudom mi van vele, gondolom már valami páncéloshadtest-parancsnok, legalábbis kérte, hogy küldjek neki konzervnyitót.
Akkor fokozzuk egy kicsit:Rügyecske írta: ↑2024.12.09. 10:44 Persze nagyon szívesen.
Amikor jelentkeztem első alkalommal a toborzóban, ahogy írtam is az élménybeszámolómban tartalékos katonának jelentkeztem.
Ott bekerültem a "Nagy Rendszerbe", mint tartalékos és minden ment is a maga útján.
Majd ugye eljött a kiképzés vége és jeleztem, hogy én ezt szeretném a továbbiakban is csinálni, nyitott vagyok az állandó behívásra és szerződéses viszonyra is. Sőt inkább a szerződéses viszonyt preferálom, mert én nem hobbiból szeretném ezt csinálni, hanem tényleg a hivatásomnak éreztem.
Ekkor mondták, hogy ez remek döntés, de akkor menjek be újra a toborzóba és vigyem be újra az összes papírom, és kezdjük nulláról ezt az egészet, mert másképp erre nincs mód. Az hogy már elvégeztem az alapkiképzést, csak annyiban segít, hogy nem kell újra megcsinálnom.
Ergo nincs közvetlen átjárás a tartalékos és a szerződéses jogviszony között. Nem élvezel elsőbbséget, kb nem jelent semmit.
Wildbear nyilván nem viccelt az utolsó pár ponttal :pRügyecske írta: ↑2024.12.09. 11:10 Hidd el, már sokszor van melegvíz és úgy hallottam a fűtést is bekapcsolták. Szóval a fejlődés kézzel fogható és a bőrön is érezhető.
Megy ez, csak kicsit lassabban a szokásosnál, hisz a rendszer az akadozik és csikorog, de hiszem hogy sikerülni fog.
Hát a rokonod tényleg egy zakkant nő lehet.
Én megpróbáltam most felborítani az ágyat, de úgy beállt a derekam hogy járni alig bírok. Nemhogy még edzek is rajta.
A pucéran ruhát és fegyvert kunyerálni már szerintem klinikai eset, de hát vannak akik bátrak, és ahogy olvasom sikerrel is járt.
Azért valljuk be a kikötözős szex, nem ér fel a katonai alapkiképzéssel, ott non-stop sz***s van, van aki ezt élvezi.
A konzervnyitó szerintem csak a hideg élelem ellátmányhoz kellett, bár ha elég talpraesett lenne a kanálgéppel is megtudná oldani, nem kéregetne Tőled ilyeneket.
Sajnos ezt a pletykát én is hallottam már.
Ha a kötözős szex témát folytatnánk, azt melyik topikban lehet?Harry Callahan írta: ↑2024.12.09. 16:15 Ha tovább kanyarodik a beszélgetés más irányba, a megfelelő topicban folytassátok!
Túlélés.
A kanálgépen lévő konzervnyitó az egyik legjobb és legmasszívabb szerintem, ha az nem elég, akkor nem tudom, milyet kérsz, főleg, hogy talán a vagdalthúrhoz kell, a többi feltépős.Rügyecske írta: ↑2024.12.09. 11:10 Hidd el, már sokszor van melegvíz és úgy hallottam a fűtést is bekapcsolták. Szóval a fejlődés kézzel fogható és a bőrön is érezhető.
Megy ez, csak kicsit lassabban a szokásosnál, hisz a rendszer az akadozik és csikorog, de hiszem hogy sikerülni fog.
Hát a rokonod tényleg egy zakkant nő lehet.
Én megpróbáltam most felborítani az ágyat, de úgy beállt a derekam hogy járni alig bírok. Nemhogy még edzek is rajta.
A pucéran ruhát és fegyvert kunyerálni már szerintem klinikai eset, de hát vannak akik bátrak, és ahogy olvasom sikerrel is járt.
Azért valljuk be a kikötözős szex, nem ér fel a katonai alapkiképzéssel, ott non-stop sz***s van, van aki ezt élvezi.
A konzervnyitó szerintem csak a hideg élelem ellátmányhoz kellett, bár ha elég talpraesett lenne a kanálgéppel is megtudná oldani, nem kéregetne Tőled ilyeneket.
