Még egyszer a Petőfi laktanya átnevezéséről..
"Október 6 - a margójára
Gondol mindenki azt, amit akar….
Én most mégis megalázva és lenézve érzem magam nemzetemmel együtt.
Magyar anyaként Mária Teréziáról semmiképp sem a féltő, óvó és gondoskodó női minőség jut eszembe, hanem egy olyan dinasztia uralkodó tagja, aki magyar férfiak véráldozatával növelte birodalmát, tartotta meg és betelepítéssel csökkentette színtiszta magyar területeink lakósságának arányát.
A legfájdalmasabb “emlék” mégis - az elmúlt hetekben többször emlegetett - Madefalvi vérengzés, ami 1764 óta gyásznap a magyar történelemben. Mária Terézia parancsára a székelyeket azért mészárolta le, mert ősi jogukat kívánták érvényesíteni akkor, amikor Erdély és a Magyar Királyság keleti határának védelmében nem voltak hajlandók idegen földön a Habsburgok érdekeit kiszolgálva katonai szolgálatot teljesíteni. Ez szerepelt a 48’ - as 12 pontban. Semmiképp sem gondolhattuk volna, hogy 175 év múltán is fricskát vágva nemzetünk arcába - ilyen gyalázatal, de meg lehet tudatlansággal vagy tájékozatlansággal nézünk szemet…. Éppen a csatatéren hősi halált halt Petőfi Sándor Emlékévében, aki megírta a Nemzeti dalt
és részt vett a 12 pont kidolgozásában is
Habsburg parancsra történt meg első felelős kormányunk miniszterelnökének gr. Batthyány Lajos és az aradi Vértanúk kivégzése számtalan más, a magyar szabadságharcért küzdő nemzettársunk kivégzése, s a legfájdalmasabb “emlék”, amely összeköt bennünket a Habsburg dinasztiával, a Trianont megelőző I. világháború során több százezer magyar fiú, férj, édesapa, testvér értelmetlen véráldozata.
Ajánlhat nemzetünk történelme olyan asszonyokat, nőket, akik valóban méltók lehetnének az intézmény névadójaként féltűnni. Ilyen például a munkácsi hősnő Zrínyi Ilona - rögtön elsőként a sorban- aki másfél évig védte Munkács várát épp a Habsburgokkal szemben, s akkor a 12 éves Rákóczi Ferenc nővérérével együtt nézte végig édesanyja gigászi harcát a túlerővel szemben. Ez igen, ez PÉLDAMUTATÁS!
De mondhatnánk a fejedelemasszonyt Lóránffy Zsuzsannát, vagy az első hadikórház alapítót Kossuth Zsuzsát.
Igen, ők valóban nemzetünk féltő, óvó, gondoskodó anyai szolgálatát teljesítették életművükkel. "